Az iskola rövid története

Zentán 1959-ben nyílt meg az Ápolónõ- és Egészségügyitechnikus-képzõ Iskola,
népszerû nevén az Egészségügyi Iskola. Ez az iskola volt az elsõ
szakiskola a városban. Az iskola megnyitásának kezdeményezõje a kórház
igazgatója volt, hisz ugyanebben az évben épült fel a kórház új épülete. Az
igazgató belátta, hogy a kórház mûködése megfelelõ egészségügyi dolgozók nélkül
lehetetlen, s egy helybeli iskola biztosítani tudná a megfelelõ számú
egészségügyi kádert.
Az
elsõ magyar nyelvû tagozatba a gimnázium második osztályát elvégzett tanulókat
vették fel. A diákok délelõtt a kórházban vettek részt a gyakorlati oktatásban,
majd délután a Gimnázium épületében folytatták a tanulást. Az elsõ generáció
1962-ben érettségizett és a zentai egészségügyi intézményekben kapott munkát
mint az elsõ szakképesítéssel rendelkezõ egészségügyi dolgozó.
Késõbb az iskola egy szerb nyelvû osztályal is bõvült, majd új szakok is
nyíltak. Így iskolánk a nagyobb szakiskolák sorába nõtte magát. Rövid idõn belül
az innen kikerülõ kitûnõ szakemberekrõl vált ismertté az egész országban. A
zentai kórházban s egészségházban dolgozó nõvéreink még mindig a legnagyobb
szaktudással rendelkezõ egészségügyi dolgozók.
Évek
során többször is nevet, épületet változtatott és más átalakulásokon ment
keresztül.
24
sikeres év után, 1983-ban a zentai községi vezetés megszünteti az iskolát.

Az 1962-ban érettségizett, elsõ generáció tablója
Az
1995-ös év ismét fordulópont, hisz újból elindult Zentán az egészségügyi nõvér
és technikus képzés. Mivel a Tiszamentén hiány mutatkozott a középfokú
egészségügyi káderekbõl, a zentai Községi Képviselõ Testület a Szerb Köztársaság
Oktatási Minisztériumának jóváhagyásával az 1995/1996-ös tanévben a szabadkai
Egészségügyi Iskola kihelyezett tagozataként egy magyar és egy szerb nyelvû
osztályt indított. A kõvetkezõ tanévben a nagybecskereki Egészségügyi Iskola
kihelyezett tagozatatként folytatódot az oktatás szintén két tagozattal a zentai
gimnázium keretein belül. Az érdeklõdés az iskola iránt óriási volt. A magyar
tagozatra minden évben háromszoros volt a túljelentkezés, ezért csak a legjobb
diákok tudtak beíratkozni. Az iskola a községi vezetéssel karöltve kutatta egy
újabb szak megnyitásának lehetõségét, ennek az eredményeképpen a 2001/2002-es
tanévben fizikoterápiás technikus szakkal bõvült iskolánk.
A
tagozatok számának növekedésével együtt elindult az iskola önállósulásának
folyamata is. 2003. április 22-én a Vajdasági AT parlamentje megadja az
engedélyt az önálló zentai Egészségügyi Középiskola megnyitására 2003.
szeptember elsejétõl.
Az iskola továbbra is a zentai Gimnázium patinás
épületében mûködik 13 tagozattal. Diákjaink 20 százaléka zentai, a többi tanuló
szinte Bácska és Bánát minden településérõl kerül ki. Az érettségizett diákok
eddig gond nélkül el tudtak helyezkedni az egészségügyi intézményekben. Ez is az
egyik oka az iskola népszerûségének. Iskolánkban a diákok olyan képzést kapnak
általános tantárgyakból is, hogy szinte bármely egyetemre felvételit nyernek.
Népszerű az
átképzés is, melyet 2004-től végzünk.
Pillantnyilag 420 rendes tanulónk és 80 magántanulónk van.
A tanárok zöme valamilyen egészégügyi dolgozó. Sok kiváló orvos, egészségügyi nővér, gyógyszerész, gyógytornász tanít iskolánkban.
Jelenleg az érdeklődő diákok négy szak közül
választhatnak:
1. Egészségügyi nővér-technikus
2. Fizioterápiás technikus
3. Gyógyszerész technikus
4.
Nőgyógyászti-szülészeti nővér
Aktivitások és események az iskola
életében
Az iskolavezetés amellett, hogy igyekszik
biztosítani a tanterv szerinti program megvalósulását, jelentős figyelmet fordít
az egyéb – tanterven kívüli – programokra is. Megemlítendő pl. az iskolában
működő
Tudományos Diákkör, a kutatói és ismeretterjesztői
szekcióival, mely lehetőséget ad az igényesebb és tehetséges diákoknak arra,
hogy akár kutatási témákkal foglalkozzanak és ilyen jellegű versenyeken vegyenek
részt, vagy ismeretterjesztő előadásokkal fellépjenek különböző hallgatóság
előtt.
Az is elmondható, hogy a tanulóknak
lehetőségük van a legkülönbözőbb versenyekre eljutni, akár tantárgyversenyről,
akár sport, vagy művészeti versenyekről legyen szó. A felkészülésben pedig
megfelelő szakmai támogatást kapnak az illetékes tanároktól. Számos kiemelkedő
eredményt értek már el tanulóink sportversenyeken, irodalmi és művészeti
vetélkedőkön, de szakmai megmérettetéseken is egyaránt.
Élénk kulturális életet kínál az
iskola a szervezett színházlátogatásokkal, előadásokon való részvétel
szervezésével, osztálykirándulásokkal, filmklubbal és folyamatos nyitottsággal
az új ötletek megvalósítására.
Fontos kiemelni, hogy problémákkal
küszködő diákjainknak lehetősége van személyes elbeszélgetésekre is az iskola
pszichológusával, vagy a mentálhigiénés képzettségű orvossal.
Ugyancsak jelentős előrelépés az
iskola életében, hogy a 2007/2008-as iskolaévtől kezdve belépett az SRPS EN
ISO 9001:2001 Minőségirányítási Rendszerbe, amely még magasabb színvonalra emeli
az iskola működését. Az országban jelenleg 3 olyan iskola van, amely rendelkezik
ezzel a minősítéssel.
Az iskola felszereltsége
Nagy figyelmet fordítunk úgy a szakoktatáshoz
szükséges felszerelés folyamatos bővítésének és felújításának, mint az
információs technológia mind általánosabb alkalmazásának az oktatásban. Szinte
minden szakkabinetben van már számítógép, ill. van az iskolának lap topja és
kivetítője, amelyek szükség szerint felszerelhetők és használhatók, ahogy az meg
is történik különböző tantárgyak esetében. Mondhatni modern, multimediális
szakoktatást tesznek lehetővé pl. anatómiából, vagy más szaktantárgyból.
A könyvtár évről évre folyamatosan bővülő
könyvállománnyal rendelkezik úgy irodalmi, mint szakkönyvek tekintetében
egyaránt. Mindkét nyelven jelentős számú könyvvel rendelkezünk.
Zárószó
A hitvallásunk az, hogy az iskolának nem csak
szakmailag kell felkészítenie a diákokat, hanem – és legalább annyira, az életre
is. Az egészségügyi szakma mindig is jó lehetőség volt ez elhelyezkedésre, de az
igazi lehetőség nem egy szakma megtanulása, hanem az életre való felkészültség
és erre szeretnénk diákjainkat ösztönözni. Iskolánk tehát nem egy
„szakembergyártó” vállalat, hanem olyan intézmény, amely a diák személyi
mivoltát emeli ki, aki tanul ugyan egy szakmát, de aki a valakivé válás
folyamatában van, és ebben támaszt kaphat. Aki nem csak szakmát tanul nálunk,
hanem emberséget, értékeket, életvezetési alapelveket is. A sok-sok tudásanyag,
információ mellett, amit megtanulnak diákjaink, arra törekszünk, hogy
elsajátítsanak, megértsenek olyan fontos igazságokat is, amelyektől ők maguk
lesznek jobbak és tesznek másokat is jobbá. Nem gondoljuk azt, hogy ez az
egészségügyi képzés specifikuma kellene, hogy legyen, sokkal inkább azt, hogy ez
egy alapfeladata az iskolának, mint nevelési és oktatási intézménynek.
Az iskola, amellett, hogy szakmát ad és az életre
igyekszik felkészíteni, kellő alapot ad a továbbtanuláshoz is, mint ahogy azt
teszi is, tanulóink jelentős része. Diákjaink jelentős száma nem marad az
egészségügyi pálya mellett. Természetesen a hivatástudat egy érési folyamat, így
iskolánkból a legkülönfélébb irányokba mennek továbbtanulni a diákok. Lesz,
akiből orvos lesz, de olyan is, aki szociológus, vagy nyelvész. Mindig és
mindenkor magunk választjuk meg életutunkat és megvan a lehetőségünk azt
folyamatosan változtatni is. Miben, ha nem ebben áll az emberi szabadság?